Tőzsde anno

A régi tőzsde

Az első magyar tőzsde

részlet Ádám Zsigmond- Korányi G Tamás: Tőzsdekompasz 1991. című könyvéből, a szerzők szíves engedelmével

(1864-1948)

A tőzsde mint a kereskedelmi forgalom koncentrált helyszíne, ahol az áruk meghatározott minőségére és mennyiségére kötnek üzletet, először Németalföldön jelent meg. Maga az elnevezés - a börze, amelyet a XIX: század eleji magyar nyelvújítók magyarítanak a középkori kereskedőt jelentő tőzsér szóból tőzsdére - az 1300-as ével elején Brüggében élő van der Burse patríciuscsalád nevéből ered. A Burse-k fogadót tartottak fen Brügge központjában, ahol az itáliai kereskedők találkoztak északi üzletfeleikkel, és ide telepítették váltóikat. Brügge szerepét 1460-tól Atwerpen vette át, itt a XVI. Század elején már nemzetközi árutőzsde működött. 1531-ben elkészült székháza homlokzatán a felirat ma is korszerű: "Minden nemzetségű, és nyelvű kereskedő részére."

Az értéktőzsde később keletkezett, hiszen az első részvénytársaságok is csak a XVII. század elején alakultak Amszterdamban. Az 1602-ben alapított Holland Kelet-Indiai Társaság először 1605-ben fizetett osztalékot, a 15%-os osztalékfizetés azonban nem készpénzben, hanem borsban történt. A társaság részvényeit kezdetben az utcán és kávéházakban árusították, de hamarosan az üzletkötés az 1611-ben alapított amszterdami tőzsdére tevődött át. A részvények kezdetben névre szóltak, tulajdonosuk felelőssége korlátlan volt. Az első bemutatóra szóló, szabadon forgatható részvények az 1720-as években Franciaországban jelentek meg, a kötvények pedig száz évvel később. 1672-ben a holland-francia háború idején az Egyesült Tartományok dobtak piacra hosszú lejáratú, egységes címletű adósságleveleket, és a példát még ugyanabban az évben követte az angol, majd hét év múlva a francia kincstár. A záloglevél porosz találmány, 1769-ben Nagy Frigyes állama engedélyezte először a mezőgazdaság hiteligényének hosszú távú kielégítésére ingatlannal fedezett, forgatható adósságlevél kibocsátást.

A részvényforgalom a múlt század közepén az első vasúttársaságok megjelenésével indult gyors növekedésnek. A párizsi tőzsdén 1800-ban még csak hét, 1869-ben már négyszáznál több értékpapírt, zömmel részvényt jegyeztek. Különösen népszerűek voltak az államok által kibocsátott örökjáradék-kötvények, ezek kamata magasabb volt a piaci kamatlábnál, de törlesztésre nem kerültek. Mivel e nemesfém-valuták az első világháborúig gyakorlatilag stabilak voltak, e papírok forgalomképességének semmi akadálya nem volt. Elterjedtek az életjáradék-kötvények is, amelyeknél a járadék a névérték törlesztését is magába foglalta. Sajátos járadékkölcsön volt az úgynevezett tontina-kölcsön (elsősorban Franciaországban), amelyeknél a kölcsönt nyújtók zárt kört alkottak, és az állam a kamatot és a törlesztést magába foglaló annuitást azok között osztotta szét, akik még életben voltak. Így a legutolsó még életben lévő járadékosok egészen nagy összeghez jutottak, azonban a kötvény nem volt forgatható, és az utolsó járadékos halálával a kölcsön is megszűnt.

A részvénytársaságok alapítását is kontinentális joggyakorlat (először Napóleon 1808-as kereskedelmi törvénye, majd az 1843-as, az előbbinél szigorúbb porosz részvénytársasági törvény) állami engedélyhez kötötte, szigorú felügyeletet írt elő, ugyanakkor megengedte a bemutatóra szóló részvények kibocsátását. Angliában - és az Egyesült Államokban - a társasággá alakulás soha nem volt állami engedélyhez kötve, de itt a részvények a múlt század végéig szigorúan névre szóltak.

Magyarországon az 1848-ig érvényben lévő, Werbőczy Hármaskönyvében kodifikált jogrendszer nem ismerte az értékpapírokat. A magyar nagybirtokosok hiteligényeit kielégítő osztrák bankok 1825-ben ugyan megpróbálkoztak úgynevezett parciális obligók kibocsátásával - a nagy összegről szóló adósságlevél terhére részösszegekről szóló, forgatható, a korabeli 4%-os kamatláb helyett 6%-kal kamatozó részkötelezvényeket bocsátottak ki és adtak el a német államokban - ezek azonban hamarosan elvesztették értéküket, mert az első csődök után kiderült, hogy a magyar nemesi birtokra az akkori jogrendszer keretei között lehetetlen bármiféle zálogjogot érvényesíteni. Ezen csak az 1840-es váltótörvény segített.

A részvénytársaságok hazai elterjesztése is Széchenyi Istvánhoz fűződik, társasági formában - de még mindenféle törvényi szabályozás nélkül - épült meg az első balatoni gőzhajó, a "Kisfaludy" is, egyik részvényese Deák Ferenc volt. 1836-ban törvény rendelkezett a Lánchíd építéséről egy "részvényes társaság" keretében, a következő évben pedig megalakult a Pozsony-Nagyszombati Vasúttársaság. 1836-ban megalakult a Pesti Hengermalom Rt., 1841-ben pedig a Pesti Magyar kereskedelmi Bank Rt., ezzel a magyar értékpapírpiac egy évszázadon keresztül meghatározó szereplői, a malmok és a bankok megjelentek a színen.

A pesti gabonakereskedők 1847-től az egyik kávéházban állandó kereskedést folytattak, ez tekinthető az árutőzsde csirájának, de a tőzsdeszervezet csak 1853-ban jelent meg, amikor a Pesti Lloyd-Társulat megalakulásakor létrejött a Gabonacsarnok és az első választott bíróság. 1860-ban egy császári pátens előírta, hogy az akkor éppen egységes birodalom nagyobb városaiban állítsanak fel államilag jóváhagyott szabályok szerint működő árutőzsdéket. A Helytartótanács felszólítására a Pesti Lloyd-Társulat el is készítette a maga tervezetét, amelyben túlment a pátens keretein: az árutőzsde mellet értéktőzsde felállítást is javasolta. A jóváhagyás a politikai helyzet zavarai miatt három évet késett ugyan, de végül megérkezett és, 1864. január 18-án megnyílt a Budapesti Áru- és Értéktőzsde.

A Helytartótanács által jóváhagyott alapszabály szerint a tőzsde célja "mindennemű kereskedelmi javaknak, veretlen aranynak és ezüstnek, pénznemeknek é váltóknak, a magyar iparvállalatok felsőbb engedelem folytán kibocsátott részvényeinek és kötvényeinek eladást és vevését, végre zálog-, biztosítási és szállítási üzleteket megkönnyíteni." A tőzsdét alapításakor még mindenki látogathatta, aki "a vagyona vonatkozó törvényes határozatoknál fogva érvényes kötelezettségeket vállalhat magára". A látogatás - és az üzletelés - kezdetben ingyenes volt, de nem sokáig: 1865-ben 12 ezüst forintért kellett éves látogatójegyet váltaniuk a kereskedőknek. A tőzsdetagok és a látogatók megkülönböztetése 1879-ben kezdődött, majd 1897-ben megszigorodott a tagfelvétel: csak azok lehettek tőzsdetagok, akiknek hivatása ezt indokolta, és akiket egyenként három másik - legalább három év óta tőzsdetag - társuk ajánlott. A tagfelvételről a tőzsdetanács döntött, és döntését nem kellett megindokolnia.
A tőzsde irányítását kezdetben 18 (1869-től 30) tagú tőzsdebizottmány látta el, az állami felügyeletet az országfejedelmi tőzsdebiztos gyakorolta, akit a Helytartótanács nevezett ki. A kiegyezés után a felügyelet joga a m. kir. kereskedelemügyi minisztert illette, aki ezt tőzsdebiztosok útján gyakorolta. A miniszteri tőzsdebiztos vezette a századfordulóig az árfolyam-megállapítói üléseket, amelyeken a tőzsdeidő végeztével rögzítésre került az aznapi árfolyam. A tőzsdebizottmányt 1879-től tőzsdetanácsnak hívták, létszáma folyamatosan bővült, és 1911-ben már 50 tagból állt, akik mindegyike legalább öt év óta tőzsdetag volt. Tőzsdetanácstaggá 1893 óta csak olyan tagokat lehetett választani, akik beszéltek magyarul, addig ugyanis a tőzsdei üzletkötés jobbára németül folyt.

A tőzsde egyik legfontosabb intézménye a tőzsdebíróság volt. A választott bíráskodást az ügyvédi képesítéssel rendelkező jogügyi titkár közreműködésével a tőzsdetanácsosok látták el. A bíróság az évekig elhúzódó polgári peres eljárásokkal szemben azonnal döntött, és döntése ellen érdemben nem lehetett fellebbezni más fórumon. (Alaki kérdésekben volt fellebbezési jog a kir. kúriához.) A tőzsdebíróságnak ezt a különleges jogállását a törvényhozás nehezen ismerte el, folyamatosan szűkíteni akarta a tőzsdebíróság hatáskörét, és lehetőséget akart adni a fellebbezésre. Erre azonban a tőzsde határozott ellenállása miatt nem került sor, így 1870-től 1948-ig maradt az ideiglenes szabályozás, annak ellenére, hogy több jogszabály is utalt a majdani végleges rendezés szükségességére?

Az induláskor, 1864-ben 17 részvényt (4 bank, 2 malom, 2 biztosító, 3 bánya, Lánchíd, Alagút), egy záloglevelet, 11 külföldi pénznemet és 9 váltót jegyeztek a tőzsdén. Az értéktőzsde 1868-ban egyesült a Gabonacsarnokkal, az áru- és értéküzletek ettől kezdve egyazon intézményben, de külön teremben köttettek. A kiegyezést követően fellendülés jelentkezett a tőzsdén, valóságos alapítási láz tört ki. A fővárosban, ahol 1865-ben még csak 14 részvénytársaság működött, hetente több új társaság is alakult. Ez új részvények árfolyama már a tényleges működés megkezdése előtt is emelkedett, ez azonban csak az első rossz termésig tartott. Mivel a magyar gazdaság állapotát vitathatatlanul a gabonapiac határozta meg, az értéktőzsde szorosan követte az árutőzsde irányzatát.

A hetvenes évek elején tetőzött az alapítási - gründolási - láz, különösen a bankrészvények voltak kelendők. Az első nagy nemzetközi tőzsdeválság 1873 májusában Bécsből kiindulva elérte a pesti tőzsdét is, 22 pénzintézet ment csődbe, és a részvényárfolyamok átlagosan 50%-kal estek. Mivel az állam pénzügyi helyzete a nyolcvanas évek végéig ingatag volt, a tőzsde hosszú időn keresztül pangott, csak a fix kamatozású államkötvények iránt volt érdeklődés. A kilencvenes évek elején hossz, majd 1895-től - egy aranybánya-spekuláció összeomlását követő nemzetközi tőzsdekrachtól kezdve - bessz uralkodott a magyar tőzsdén. Ekkor már 310 értékpapírt jegyeztek hangos kikiáltással kötve az üzleteket. A század elején újabb hossz következett, amely az első világháború kitöréséig tartott. A hadüzenet után 1914.július 27-én bezárták a tőzsdét de nem csak a Monarchiában, hanem valamennyi hadviselő államban. A hazai részvényárfolyamok az átmeneti csökkenés után már 1914 végén a háborús pénzbőség, a gyorsuló infláció következtében emelkedni kezdtek, és annak ellenére hogy a tőzsde hivatalos megnyitására a háború alatt nem került sor, félhivatalosan, a gabonatőzsde termében folytak az üzletelések. A forgalmat a tőzsdei elszámolás lebonyolítására 1892-ben létrehozó Giró- és Pénztáregylet Rt. (alaptőkéjének 60%-a bankok, 40%-a a Budapesti Áru- és Értéktőzsde tulajdonában volt)felügyelte, újjáélesztették a jogosított tőzsdeügynökök 1897-ben bevezetett , majd néhány év múlva csendben kimúlt intézményét.(A teremben csak ők köthettek egymással megbízásos alapon üzleteket.)

A háború végén rohamosan esni kezdtek az árfolyamok, ezért a tőzsdetanács egyes kiemelt papíroknál megszabta az árfolyamokat, amelyek alatt nem lehetett üzleteket kötni. Ez ugyan minimálisra csökkentette a forgalmat, de legalább stabilizálta az árakat. A Tanácsköztársaság kikiáltása, a részvénytársaságok államosítása után nemcsak bezárták a tőzsdét, de a Szabadság téri épületét (amely 1905-ben készült el 6,6 millió korona költséggel) el is kobozták.

A tanácsköztársaság bukása után, 1919. október 20-án nyílt meg újra a tőzsde, az árfolyamok a korona inflációja miatt gyorsuló ütemben emelkedtek. Különösen az iparvállalatok emelkedése volt látványos, a banki részvények reálértéke a pénzügyi élet ziláltsága miatt inkább esett. A tőzsdén 1913-ban még csak alig egymillió, 1918-ban 7,2 millió részvényt adtak el, 1923-ban a részvényforgalom elérte a 250 millió darabot. Az elszámolás a Giró- és Pénztáregyesületen keresztül zajlott, a leszámolt üzletek értéke 1913-1923 között 2,7 milliárd koronáról 6 billió koronára nőtt. 1924-re megszűnt az infláció fűtötte látszatkonjunktúra, a stabil pénz kedvéért mindenki igyekezett eladni részvényeit. Az árfolyamok minimális forgalom mellett 50-60%-kal estek.

Az értékét vesztett koronát 1926-ban váltotta fel a pengő, így a részvényeket is pengőben jegyezték. Valamennyi részvénytársaságnak új, pengőben kifejezett mérleget kellett készíteni, a részvények legkisebb névértékét 10, az újonnan alakult társaságok minimális alaptőkéjét 150 000 pengőben határozták meg. A tőzsdén jegyzett vállalatok az inflációt összességében elég jól átvészelték, a részvényindex 1925-26 között 40%-kal emelkedett. Ezután viszont lassú esés következett, amely 1929 októberétől, a nagy New York-i tőzsdekrachtól kezdve viharos zuhanásba csapott át. Egyes részvények árfolyama 70%-kal csökkent, különösen a vasművek és gépgyárak papírjai veszítettek értékükből. A válság következtében 1929-31 között a magyar export egyharmadára esett, az állam fizetésképtelenné vált. 1931. július 14-én a kormány bankzárlatot rendelt el, bevezette a kötött devizagazdálkodást, és bezáratta a tőzsdét. Bár a tőzsde fél évig zárva volt, ezalatt is folyt a nem hivatalos forgalom a szokott helyen, a gabonatőzsde termében. Az 1932. tavaszi részleges, majd őszi teljes tőzsdenyitás után is nyomottak maradtak az árfolyamok, csak 1935-re érződött a fellendülés.

A kötött devizagazdálkodás keretében a kormány 1935-ben megtiltotta a külföldiekkel kötött értékpapírügyleteket, hogy így akadályozza meg a Budapest és Bécs közötti meglehetősen élénk arbitrázs tevékenységet. (A nyugat-európai tőzsdéken uralkodó hossz miatt Bécsben lényegesen magasabb volt a magyar papírok árfolyama, mint itthon.) A tilalomnak a kormány a magyar kötvények és záloglevelek, valamint az arbitrázs-ügyletekben leginkább érintett 19-féle részvény számjegyzékbe vételével - nosztrifikálásával - kívánt érvényt szerezni, ettől az időponttól kezdve a budapesti tőzsdén csak számjegyzékbe vett papírokkal lehetett kereskedni. A 6 millió darab részvény jegyzékbe vételét rekordidő, nyolc nap alatt végezték el az ezzel megbízott bankok. A nosztrifikáció célja az is volt, hogy a külföldi tőzsdéken spekuláló hazai tőkét itthon tartsa. Ez meglepő módon sikerült is a kormánynak, megnőtt a kereslet a számjegyzékbe vett hazai papírok iránt. A fix kamatozású értékpapírok árfolyama 30-40%-kal nőtt, megszűnt az a régóta fennálló visszás helyzet, hogy a legjobb részvények 9-10%-ot jövedelmeztek, miközben a kamatláb 8% alatt maradt.

A második világháború közeledtével az árfolyamok hektikusan ingadoztak, miközben a zsidótörvényen a tőzsdetagok jó részét személyükben is tragikusan érintették. 1938-ban a részben egyszeri vagyonadóval finanszírozni kívánt győri program meghirdetésekor - miközben a részvénytársaságok pánikszerűen emelték kifizetett osztalékaikat - 25-30%-kal estek a részvényárfolyamok. Magyarország hadba lépése viszont 1941-ben soha nem látott mértékű hosszt idézett elő, különösen hadiipari, vaskohászati papírok emelkedtek 100-200%-kal. 1942-ben a kormányzat beavatkozva a tőzsde autonómiájába, szigorította a tőzsdeszabályzatot. Az új szabályzat a tagokat három csoportra osztotta: üzletet csak az alkuszok köthettek, a közönséggel kapcsolatban álló bizományosok megbízásából, míg az úgynevezett egyéb tőzsdetagoknak csak a tőzsdeterem puszta látogatásának joga maradt. Ez utóbbi egyébként a tőzsdén dolgozó hírlaptudósítókat is megillette, akiknek még az 1906-os alapszabály szerint ingyenes látogatójegy járt és az Árjegyző Lapot is ingyen kapták - szöges ellentétben a mai gyakorlattal. Ezzel egy időben megtiltották a részvények magánforgalmát, és elrendelték a részvénypakettek bejelentési kötelezettségét. Mivel az árfolyamok a háborús pénzbőség miatt továbbra is emelkedtek, először napi 5, majd 1%-ra maximalizálták az árfolyamokat. Egy évvel később, a német megszállás után megindultak lefelé az árfolyamok, a tőzsde egészen az ostromig, 1944 decemberéig működött.

A tőzsde megnyitása rögtön az ostrom után szóba került, 1945 áprilisában a megmaradt 700 tőzsdetag megválasztotta az új tőzsdetanácsot, amelynek vezetőségében - az új időknek megfelelően - a koalíciós pártok, köztük a kommunista párt delegáltjai is helyet kaptak. A tőzsde hivatalos megnyitására azonban csak 1946 augusztusában, a stabilizáció után került sor, bár a magán-részvényforgalom az infláció alatt sem szünetelt. A Budapesti Áru- és Értéktőzsde utolsó két évét az árfolyamok és a forgalom lassú elenyészése jellemezte, mígnem 1948. május 25-én két hónappal az ipar nagyobbik részét érintő államosítás után a kormány feloszlatta a tőzsdét.