A szerző
Szeles Nóra
Szeles Nóra, A tőzsdesztori szerzője okleveles közgazdász; diplomáit az USA-beli Purdue Egyetem és a CEU közös MBA képzésén, a Corvinus Egyetemen és a Külkereskedelmi Főiskolánszerezte, miközben tanulmányokat folytatott a mannheimi (NSZK) közgazdaságtudományi egyetemen is. Tőkepiaci pályafutását a Budapesti Értéktőzsde újjáalakulásakor, mint elsőéves egyetemista munkatárskezdte. Később, friss diplomásként itt helyezkedett el: 1993-tól négy éven át a határidős piacfejlesztés (a BUX, a kamatkontraktusok és a deviza-kereskedés) felelőse, a Piacfejlesztési Főosztály vezetője. Ezt követően, első gyermekének megszületéséig a Concorde Értékpapír Zrt. határidős üzletágvezetője, bróker. Ezalatt a stockholmi (OM) és londoni tőzsdéken (LIFFE, LME) töltött el hosszabb szakmai gyakorlatokat, majd aktívan oktatott a Nemzetközi Bankárképzőben és a Közép-európai Brókerképző Alapítványnál. Számos szakmai fórum tagja. Marosi Gáborral együtt írt tanulmánya a BÉT jövőjéről elnyerte az Európai Tőzsdeszövetség Josseph de la Vega díját ("Az év fiatal kutatója, 2001"). Néhány tankönyv, tanulmány és újságcikk szerzője illetve társszerzője; Korányi G. Tamással közösen írt könyvét, a BÉT 15. évfordulójára írt Tőzsde Született című albumot a BÉT két kiadásban is közreadta. 2004-től befeketési alapkezelőként dolgozik és több tisztsége van szakmai szervezetekben. Évek óta szervezi a Babes-Bolyai Egyetem pénzügyi táborát. Egyetemi oktatói munkája során a hallgatói közösség a Corvinus Egyetem Heller Farkas Szakkollégiuma tiszteletbeli tagjává választotta.